Fáradt vagyok, annyi minden történt múlt csütörtök óta... Egy nagy esküvőt elkészíteni nem egyszerű. Kívülről úgy tűnik, mintha ez valami nyugodt, virágillatú lebegés volna. Pedig egyáltalán nem az. Inkább egy forgószélhez hasonlítanám.

Rengetegszer álmodom virágokkal, ha egy nagy munka közepén vagyunk, alvás közben is dolgozom, kötöm tovább a még befejezetlen dolgokat. Szoktam virágokról álmodni télen, mikor már úgy ki vagyok éhezve egy kis igazi színre illatra, kerti rózsákra, réti virágokra... vagy van, amire nagyon vágyom, de még sohasem próbáltam, még csak képeken láttam...

Mint most is.  A mágikus korall pünkösdi rózsa.

És tudod, rémálmaim is vannak néha. Persze nevess csak ki... Rémálmok ?! VIRÁGOKRÓL? Bolond ez a nő? És igen, azt hiszem egy kicsit tényleg az vagyok!

Rettegek minden egyes esküvő előtt, hogy biztosan azok a virágok érkezzenek meg, amiket megrendeltem. A hét közepén már őrületbe kergetek mindenkit magam körül... Vacsorát készítek, de az agyam már zakatol... Válaszolok ha kérdeznek persze, de belül, csak arra gondolok - ugye az a szín lesz? Olyan lesz ? Jó lesz? Epret eszem, emailekre válaszolok ... vagy  ülök a kádban próbálok olvasni pár fejezetet egy könyvből... de már nem jutnak el hozzám a sorok... beszélhetsz hozzám, kérdezhetsz tőlem. De engem  már csak egy dolog érdekel igazán. A virágok!

És minden ilyen szerdán éjjel rémálmok gyötörnek, rémálmok virágokról... Virágokról, amik nem elég tökéletesek. Nem megfelelő árnyalatúak, túl élénkek, vagy túl bimbósak, túl nyílottak vagy épp.... bármi... Bármi megtörténhet!

Reggel, ahogy kinyitom a szemem, még az ágyból hívom a nagykert - megjöttek a virágaim? És a válasz a telefonban - Igen arra a bordóra gondolsz? Rémálom, nem Nem NEEEEM!!!

Hiszen szükségem van rájuk -  elengedhetetlenül fontos és életbe vágó, hát nem érted?! És a bolond nő a telefonban elkezd magyarázni, hisztérikus, fojtott hangon, hogy milyen is a korall szín. Nem is narancs, nem is barack, nem is rózsaszín. Tudod? Egyik sem, mindegyik egyszerre, olyan napsütötte... A vonal végén pedig ijedt csend...

Rettenetes! Irány a nagyker, hogy lássa ezt a szörnyűséget, ezt a rémséget... ezt a... Ajtókat csapkod és rohan....  

A hűtőben persze ott várnak rám a lélegzetelállítóan tökéletes színárnyalatú korall pünkösdi kötegek. Megnyugszom, és újra tudok gondolkodni...

Újra itt vagyok és rájövök hogy én vagyok az a bolond nő. Tudod, a telefonos. Szomorú, de ez van, ilyen rémes vagyok...

Persze este már jól alszom. Elalvás előtt végigondolom, hogy mit, hogyan fogok csinálni, mit mihez fogok tenni és mosolygok magamban elégedetten, mert tudom a virágok már a boltban vannak és csak rám várnak.

Pünkösdi rózsa, még mindig...

Ő nem olyan kis ártatlan, mint a hófehér, púder társai. Szerintem nagyon is szexi.  Szeterem ezeket az erőteljes, vibráló rózsaszíneket - pinkeket. Hatalmas, bársonyos szirmokat. Nem bírsz nem oda nézni... Elcsábít...  Képtelenség rá nemet mondani!

Egy szerelmes csokor összetevői...

Róza, rózsa, rózsa, pünkösdi rózsa, boglárka hatszor, pünkösdi rózsa, rózsa, rózsa, tátika, tátika, rózsa, boglárka....

 Hatalmas, buja virágkazal. Ellenállhatatlan -épp ezért nem értem a férfiakat néha! Annyira ragaszkodnak a piros rózsához, vajon miért? Egy ilyen színorgia szerintem minden Nőt levesz a lábáról.

Tömény érzékiség, szerelem egy csokorba kötve. Én elcsábulnék... Hát te?

Egyszerűen szerelmes vagyok a pünkösdi rózsába. Szeretem ezeket a bólogató virág fejeket. A vékony száron egyensúlyozó hatalmas labdákat.

Telt, ezer szirmú illatozó. Olyan kecses és közben mégis annyira buja. Minden évben epedve várom a májust és vele a pünkösdi rózsa - peonia  szezont. Szeretem nézni, szeretek csak rá gondolni. Szeretem egymagában, vagy sok sok virággal egybekötve.

Nem tudok betelni vele, mohó vagyok azt hiszem, de ilyenkor mindig csak Ő jár az eszemben.

Sóvárgásom azt hiszem, gyerekkoromban kezdődött. Nagyszüleim kertjében volt egy hatalmas bokor. És mindig könyörögtem a Nagypapámnak, csak egy szálat egyet had szedjek le... Emlékszem, álltam a kertben és néztem a labdányi virágfejeket és teljesen elbűvölt a mérete. Végül mindig, minden virágból vágott nekem. Persze gondosan ügyelve, hogy ne látszon a "szüretelés" nyoma...

Ilyenkor mindenbe csak őt teszem, mikor jönnek a menyasszonyok a téli szürkeségben és a dátum május, nekem felderül a szívem. És rögtön előtör valahonnan a jól ismert mohóság.

Háhá, gondolom magamban, kis gonoszan - most megvagy! Pünkösdi rózsát kapsz és kész!!!

Na jó, azért nem vagyok ennyire rémesen erőszakos, de általában mindenki beleszeret ebbe a virágba.

A lelkesedésem átragad - így május végén, junius elején a pünkösdi rózsáé a főszerep.

Tökéletes akár nagyon egyszerű, modern elrendezésekbe, de szerintem leginkább a romantikus, kicsit nosztalgikus, finom elegancia emeli ki a szépségét.

Itt a hófehér pünkösdi rózsákat a barack és menta árnyalatok teszik igazán különlegessé. A barack szín "édességét" ellensúlyozzák a szürkés ezüstös tónusok. Így az összhatás nagyon üde, tiszta.

Ez a két szín köszön vissza az egész esemény hangulatán. Kezdve a meghívókkal, a virágok, növények színeivel, később az étteremben megjelenő menü és ültető kártyákkal bezárólag. A színeket mindig  a virágok valós színeihez igazítjuk, így tökéletes az összhang.

A vintage stílus elegánsabb vonala nagyon jól illik ehhez a hangulathoz. A kis kopott arany sáv a pohár szélén egyszerre gazdag, mégis a virágokkal összességében  nagyon természetes hangulatot áraszt.

Szeretem, ahogy a metszett üvegek megtörik és szétszórják a napfényt. Ahogy az erdei angyalgyökér ernyői árnyékot vetnek...

... a férj kitűző apró rózsából, boglárkából, hamvaskával egy régi vintage kávésdobozon pihen. Kopott mégis sikkes. Nem gondolod?

A menyasszonyi csokor buja, gazdag, természetes,  formájú. Boglárkából, rózsákból, tátikából, fréziából,  némi halványkék árvácskából, hamvaskából és persze hófehér pünkösdi rózsákból kötöttem.

Mind mind ilyenkor nyíló fantasztikus szezonális virág.

Szeretem! SZERETEM!

Már hetek óta gondolkodom mit írjak, este elalvás előtt bámulom a plafont és kattog az agyam... hogy is vegyem fel újra a fonalat? Annyi minden történt, folyamatosan zajlanak a dolgok és kavarognak bennem az érzések. Néha úgy érzem, szétfeszít ez a sok minden. A rengeteg hullámzó érzelem...

Eldöntöm írok valamit, de aztán mire lenne időm - erőm nincs, vagy annyi miden történik közben. Csak kapkodom a fejem, hogy erről is meg arról is lemaradtam, ez meg ez is tegnapelőtt, múlt héten, múlt hónapban, negyed éve történt. Aktuális ez egyáltalán? De rájöttem - kit érdekel?! Nem ez számít, csak az hogy nekem örömet okoz.

Néha elgondolkodom, hogy valami nem stimmel, aztán rájövök a baj nem velem, nem bennem van...

Nem én vagyok rosszul összerakva! Félek, ha nem csak a pozitív dolgokról írok ez vagy az mit gondol, milyen következtetéseket von le... általában a mai világban mindenki, csak a jót mutatja, hogy minden szép és egyszerű, pedig az élet egyáltalán nem ilyen. Ha valami szar és nehéz, arról inkább nem beszélünk, nehogy gyengének tűnjünk. És engem ez egyre jobban bosszant.

Nem egyszerű ITT - MA. Ezek között a körülmények között.

Ez néha a kreativitásom rovására megy, azt hiszem... Vállalkozást vezetni nagy teher és felelősség. Állandóan mindent észben tartani, tökéletesen csinálni. Számlák, számok, adók, árajánlatok, árubeszerzés, költségvetés, határidők... előre gondolkodni, aggódni, hogy mindig minden rendben legyen - küzdeni mindazért, amit megálmodtam. Nem magamat hibáztatni, ha nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ha tudom mi mindent megtettünk és valahogy az élet mégis másként hozza... Nem foglalkozni azzal ki, mit mond - gondol - sajnos a pozitív visszajelzéseket természetesnek veszem. Mert ez hajt előre. A hibáimból megpróbálok tanulni... Viszont a negatív dolgok, az emberi gonoszsággal szemben tehetetlen vagyok. Mikor olyan emberek mondanak rólam véleményt, akik nem is ismernek igazán. Régebben ez napokra visszavetett, rosszul éreztem magam. Most csak azt mondom magamnak: Légegezz! Ez nem számít! Néha nevetek, bár engem kérdeznének, mennyi "kis piszkos sötét titkot" mesélhetnék magamról... Utálom, hogy vannak esetek, amikor nem a tehetségem, a munkám értéke számít, hanem a politika sehova tartozásom. Nem azt nézik, értékes e az amit csinálok... Rossz napokon kételkedem abban, hogy elég, ha tehetséges vagy, elég, ha mindent bele adsz, elég, ha szenvedélyesen és őszintén végzed a dolgodat.

Elég?  ITT -  MA?  Aztán veszek egy nagy levegőt és folytatom.

Tudom, talán nem kéne mindezt leírnom - nem divat a mai világban a túlzott őszinteség. De hónapok óta kikívánkozik belőlem.

Enélkül nem lenne meg az egyensúly, ha mindig csak a sok szépségről beszélnék..

Minden rendben van. A lehető legnagyobb rendben. Azt hiszem a dolgok néha kicsit szétesnek körülöttünk, hogy aztán valami sokkal jobb szülessen...